Miért indítom el ezt a blogot?

Sziasztok! 

Itt engem Csicsike néven találtok meg. 

Nos a leírásban azt a kérdést tettem fel, hogy miért is indítok én blogot. Ez saját magamhoz is nagyon jó kérdés. A válasz talán nagyon is egyszerű. Most 2017-ben leszek 18 éves, és keresem önmagam, a stílusom. Azt veszem észre magamon, hogy borzasztó összevisszaságban kavarog a lelkem is és ennek következtében a gondolataim. Rengeteg minden érdekel most engem. A filmek világától kezdve, a fotózáson át a kézműves dolgokig. Imádok olvasni is. Azt vettem észre, hogy nagyon kilógok a saját korosztályomból. Mindenkinek a legmenőbb cuccok meg fantasztikusan új telefonokon lógva spanolnak.

Én meg az egyik legkorábbi szinte már használhatatlan telefonomat csak arra használom, hogy telefonáljak, engem eltudjanak érni és, hogy órán megtudjam nézni az időt, lévén, hogy a karórát nem viselem el. Míg a többiek a következő buliról beszélgetnek én olvasok vagy pedig átmegyek a másik osztályba 2 évfolyamtársamhoz akik szintén nem igazán érdekeltek a saját osztályukban. Szeretem a barátaimban azt, hogy ők is kifejezetten furcsa figurák. Mindketten szeretnek animét nézni, ahogy én is. Nagyjából talán ez is hozott össze minket. Már mindkettőjüknek van elképzelése a jövővel kapcsolatban, még ha halvány is az irány megvan. Én pedig hiába próbálkozom nehezen találom meg azt amiben el is tudom magam képzelni. Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy még korai ezen gondolkozni és inkább az érettségivel kellene foglalkoznom. De csak bele kell gondolni, hogy szinte azonnal itt lesz és én akkor is ott fogok állni úgy, hogy fogalmam se lesz, hogy mihez akarok kezdeni. Én jelenleg hatosztályos képzésben veszek részt ami azt jelenti, hogy hetedik osztálytól kezdve az érettségivel tömik a fejünket. Nem ad szakmát, csak egy sima érettségit aztán csókolom. Rengeteg olyan dolgot tanultunk az elmúlt négy évben (remélem leesett, hogy 11. osztályba járok és ez az ötödik évem) ami a való életben nem fog megjelenni. Én például amikor először mentem bevásárolni fogalmam sem volt, hogy hogyan szólítsam meg a húspultban dolgozó hölgyet és végül mivel nem mertem megszólalni inkább nem is kértem semmit és végül hús nélkül tértem haza. Elég nevetséges történet de tényleg igaz. Az, hogy ismerem a másodfokú egyenlet megoldóképletét nem fog segíteni abban, hogy a való életben megtaláljam a helyem. Remélem írás közben a kommentelők között is lesz olyan aki hasonló helyzetben van mint én. Én most csak leírtam azt ami eszem bejutott. Elég személyes rész lett és sok mindent megtudhattatok rólam.

Remélem tetszett és találkozunk a következő bejegyzésben :)

Sziasztok! <3

Megosztás a facebookon